A bukott devizahiteles és a hajléktalan együtt jár Bécsbe vért adni

Pénzcentrum2010. november 22. 04:44

Hetente több szervezett csoport is indul a Déli pályaudvaról az osztrák fővárosba, ahol leveszik az emberek vérplazmáját, majd a donorok fáradozásait 20 euróval méltányolják. A buszokon a hajléktalanoktól és a csövesektől kezdve a munkanélkülieken át a bukott devizahitelesekig szinte mindenféle emberrel találkozott a TV2 Napló című műsorának beépített embere.

A vézplazmára is vonatkozik a szervkereskedelmet tiltó nemzetközi jogszabály, amit ebben az esetben úgy kerülnek meg, hogy nem közvetlenül a vérplazmáért fizetnek, hanem az emberek fáradozásait méltányolják alkalmanként 20 euróval. A megkérdezett donorok szerint havi szinten 120-140 eurót is meg lehet keresni.

A beszervezés multi-level-marketing (MLM) rendszerben működik, vagyis a hozott új tagok után fejpénz és bónusz is jár (3 véradást követően 30 euró), ráadásul a karácsonyi időszakban további 50 eurót kapnak a donorok.

A hajnalban induló buszokkal alkalmanként körülbelül száz ember utazik Bécsbe, a szervezést jellemzi, hogy az utasoknak a piros lámpánál kell lepattanni a buszról. Az egészségügyi intézményben általában két óra a várakozási idő, a helyi véradókat rendszerint előre kell engedni.

Az egyik donor elmondta, hogy bár van állása, nagyon alacsony a fizetése. A gyermeke most nyolcadik osztályos az általános iskolában, sok a kiadás, ráadásul  még devizahitelük is van. A megszólalók szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy a pénzért csinálják, ami a szakértők szerint rengeteg kockázatot rejt magában. Mivel a donorokat nem az emberi együttérzés, hanem a pénz vezérli, sokan úgyis sorba állhatnak, hogy valamilyen eltitkolt betegségük van.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
mlm munka,