Mégis jogszerű az egyoldalú szerződésmódosítás

Pénzcentrum2011. szeptember 27. 14:12

Részben jogszabálysértőnek találta az alsóbb rendű bíróságok döntését, ezért megsemmisítette a korábbi ítéleteket és új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró Csongrád megyei bíróságot a Legfelsőbb Bíróság a Partiscum takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai miatt indult ügyben - írja az Index.

Az LB bár osztotta az ítélőtábla azon véleményét, hogy a fogyasztót védeni kell, és azzal is egyetértett, hogy az magatartási kódex nem jogszabály, de álláspontja szerint mindebből nem következik automatikusan a korábbi egyoldalú módosítások érvénytelensége. Az LB nem értett egyet a másodfokú ítélet azon megállapításával, miszerint a takarékszövetkezet az ügyfélnek kedvezőtlenül és egyoldalúan csak a Ptk. szabályai szerint változtathatja meg a szerződést. Egyszerűen azért, mert az egyoldalú és hátrányos módosítások feltételeit a hitelintézeti törvény határozza meg, így ebben a perben az ott lefektetett rendelkezések irányadók.

Az LB szerint a lakossági hitelezési tevékenység kapcsán a szerződő feleken kívül álló, előre nem kalkulálható tényezők nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, mint már polgári szerződéses jogviszonyok esetén, ezért nem alkalmazható kizárólag a Ptk. Az ítélet kimondja, hogy a hitelező a hitelintézeti törvényben lefektetett indokokra hivatkozva bizony módosíthatja egyoldalúan a szerződést, azonban kizárólag olyan körülmények vehetőek figyelembe, melyek bekövetkeztére egyik szerződő félnek sem lehet közvetlen befolyása (és csak olyan tényezőkre hivatkozhat a bank, amelyek a hitel árazásában eleve is szerepeltek).

Az indoklás szerint a másodfokon eljáró szegedi ítélőtábla tévedett, amikor azt mondta, hogy a banknak minden kockázatot viselnie kell. Az ugyanis nem lehetséges, hogy a pénzintézetek évtizedekre előre minden kockázatot előre lássanak.

Előzmény és vélemény: elkaszálná a bankokat a bíróság, a hitelesek is bukhatják

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék: