MTI • 2012. április 20. 18:02
Karl Marx (Marx Károly) képmásával díszített hitelkártyát dobott piacra egy németországi takarékszövetkezet.
Az ország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Chemnitz - korábbi nevén Karl-Marx-Stadt - takarékszövetkezete az ügyfeleknek szervezett online szavazáson választotta ki új hitelkártyája díszítő elemét. Az első meggyőző fölénnyel, 40 százalékos támogatottsággal a szászországi nagyváros központjában álló Marx-emlékmű lett, amely a Kommunista kiáltvány és a Tőke szerzőjének fejét ábrázolja.
A takarékszövetkezet nem politikai, hanem lokálpatrióta indíttatásból emelte be a jelöltek közé a chemnitziek által kobaknak (Nischel) becézett bronz alkotást. A többi motívum is helyi nevezetesség volt, lehetett szavazni egyebek között a régi városházára és a Chemnitz mellett fekvő Rabenstein várkastélyra - írták német lapok pénteken.
A Marx-fejet 1971. október 9-én adták át az akkori NDK vezetőinek jelenlétében. A várost tizennyolc évvel azelőtt nevezték át Karl-Marx-Stadttá (Marx Károly-várossá), majd 1990 áprilisában a lakosság többségi döntése alapján visszakapta eredeti nevét.
A bronz emlékmű Lew Kerbel (1917-2003) szobrászművész alkotása, 7,1 méteres magasságával és 40 tonnás súlyával a város vezetése szerint a világ legnagyobb portrébüsztje. A város egyik jelképének számító emlékművet tavaly újították fel mintegy 100 ezer euróból (29,6 millió forint).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)