Pénzcentrum • 2012. június 8. 09:32
A tegnap kora délutánig tartó nagy nemzetközi befektetői hangulatjavulást megtörték az amerikai jegybankelnök tegnap délutáni szavai, a Fitch felőli három fokozatú spanyol leminősítés pedig alaposan el is rontotta a befektetői kedvet. Ma hajnalban már az esésé volt a főszerep Ázsiában, mindez pedig oda vezetett, hogy a forint is érdemben gyengült a tegnapi nagy szárnyalás után.
Egyre borongósabbá kezd válni ma délelőtt a nemzetközi befektetői hangulat, amelynek egyik jele, hogy az euró/dollár kurzus tartósan az 1,25-ös szint alatt mozog, sőt süllyed, a vezető európai részvényindexek pedig napi mélypontra estek.
A forint is folytatta gyengülését: az euróval szembeni jegyzések már 298-nál járnak, azaz kora reggel óta 1%-os forintgyengülésről beszélhetünk. A dollár kurzusa 239-nél, a svájci franké 248-nál jár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)