Pénzcentrum • 2013. június 25. 10:48
Most kezdődött el a devizahitelesek által régóta várt Kúria tárgyalás, ma döntés születhet arról, hogy valóban érvénytelen lehet-e az a hitelszerződés, amiben nem tüntették fel az átváltási árfolyamok közötti különbséget, mint költség. A Fővárosi Törvényszék decemberben ezért érvénytelennek mondta ki egy ügyfél az OTP-vel kötött szerződését. A bank felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriának, hiszen szerinte a vételi és eladási árfolyamok közötti különbségből eredő költségeket fel sem kell tüntetniük a szerződésben (ahogy azt soha nem is tették) vagy legalábbis elég egy kiegészítés és minden maradhat a régiben.
Egy kis olvasnivaló az elejére: Mit kell tudni a perről?
12:16
Ma már nem lesz döntés
A Kúria július 4-re halasztotta a döntés abban a devizahiteles perben, amit az OTP egyik ügyfele indított a bankkal szemben, azért mert a szerződésében nem tüntették fel a devizahiteleknél általános alkalmazott vételi és eladási árfolyamokat - tudósított az Index.
Iratismertetéssel kezdődik a tárgyalás valamint a költség és a szerződés semmisségének meghatározásában mélyülnek el a felek - írja a helyszínről az Index.
A hiteleseket képviselő Pitte honlapján találtuk ezt a hirdetést, ők nagyon komolyan veszik a mai napra kitűzött tárgyalást, szerintük a tét, hogy jogállamban élünk-e. Bár a Kúria dönthet úgy is, hogy csak ki kell egészíteni a hiányos szerződéseket egy újabb ponttal, ami tartalmazza az árfolyamkülönbözetből eredő költséget, de az OTP múltheti háttérbeszélgetésen elhangzottak alapján a bank szerint még csak erre sincs szükség.
Három döntés születhet tehát ma:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
1; Semmi az adott devizahitel szerződés, mert az nem tartalmazza az összes költséget, hiszen az árfolyamkülönbözet az költség.
2; Ki kell egészíteni a szerződést egy ponttal, így tartalmazni fogja a fent megnevezett költséget.
3; Az árfolyamkülönbözetet nem kell feltüntetni a banknak.
A PSZÁF fél az első verziótól: Szász: Összeomlás is jöhet a döntés után
A Kúria épülete előtt körülbelül 100 tüntető és várakozó lehet. Sokan nem jutottak be a tárgyalásra, hiszen az előzetes regisztrációhoz volt kötve. Több tucat tüntető az Olimpiai park felől érkezett az épület elé.