Pénzcentrum • 2014. január 21. 09:10
Sorra kerülnek elő olyan devizahiteles ítéletek, amelyek az adósok másodfokú győzelmével zárultak, és amelyben a bíróság kimondta a teljes szerződés érvénytelenségét.
Noha a hitelsikerek blogra feltöltött dokumentumból éppen csak az indoklás nem látszik, ők azt álítják, hogy a bíróság a hitelintézeti törvény 213 paragrafus első bekezdésének b, c, d és e pontja miatt mondta ki a semmisséget. Ha hihetünk ennek, az valóban érdekes, eddig nem lehetett hallani olyan ítéletről, ahol mind a négy pont alapján kifogásolták a szerződést.
Ehhez azért még hozzá kell tenni, hogy láttunk már másodfokon érvénytelen szerződést, amit végül a Kúria helyreállított. Az OTP jelen esetben is valószínűleg tovább viszi az ügyet majd a testület felé.
Na de mit is mond az irányadó törvény az emlegetett pontokban?
Semmis a szerződés, ha nem tartalmazza
b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nemvett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,
c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,
e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,
Az OTP-s jenhiteles 2007-ben kötött szerződése a bíróság másodfokú ítélete alapján tehát érvénytelen, a banknak meg kell térítenie a perköltséget, és még kereseti és fellebbezési illetéket is fizethet. A hitelesnek meg persze várhatóan vissza kell állítania a szerződés előtti állapotot, és visszaadnia a banknak a kapott pénzt. Az ítélet az adott egyedi ügyre vonatkozik, nincs hatása más, folyamatban lévő eljárásra.