Pénzcentrum • 2014. augusztus 13. 12:02
Augusztus 25-ig nyújthatják be keresetüket a Fővárosi Törvényszékhez a bankok, ha vitatják az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségét - mondta el az InfoRádiónak a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője.
Wellmann György jelezte, hogy a 30 napos határidő csak a deviza alapú kölcsönökre vonatkozik és jogvesztő hatályú. Hozzátette:
A pénzintézeteknek tehát augusztus 25-ig kell a keresetlevelüket előterjeszteni, ez a határidő jogvesztő, vagyis eddig a dátumig a keresetlevélnek be kell érkezni a bíróságokhoz.
A törvény egyébként nagyon szoros határidőket ír elő, 30 napos határidőt az elsőfokú eljárásra, ugyancsak 30 napot a másodfokra, és a felülvizsgálati eljárásra a Kúriának szintén 30 nap áll rendelkezésre. Ebből következően, ezek a perek december közepéig le kell, hogy záruljanak - hangsúlyozta a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője. Mintegy 300 érintett intézmény.
- magyarázta Wellmann György. Kiemelte: szerinte a bankok mind perelni fognak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Közben a Fővárosi Törvényszék az InfoRádió megkeresésére közölte, 2014. július 26 - augusztus 12. között, ügyfélfogadási időben nem érkezett pénzügyi intézménytől - a törvénnyel érintett - devizahiteles keresetlevél a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához.