3 celeb az adóhatóság feketelistáján!

Pénzcentrum2009. április 10. 12:00

3 híresség is felkerült a kaliforniai adóhivatal feketelistájára. Ugyanakkor a korábbi állandó szereplő, a börtönben levő O.J. Simpson idén már nem tartozik az amerikai állam 250 legnagyobb adócsalója közé.

Az idei 250-es listát a napokban tette közzé az adóhivatal.


Szerepel rajta Burt Reynolds, a -sok más mellett- az Ágyúgolyó futam és a Boogie Nights című filmek sztárja. A filmcsillag 225 ezer dollárnyi (50 millió forint) adót nem fizetett be. Reynolds egyelőre nem kommentálta a dolgot.

 


A másik ismert név a listán Sinbad, a nyolcvanas években ismertté vált humorista és színész, aki többek között az állam jelenlegi kormányzójával, Arnold Schwarzeneggerrel is szerepelt már közös filmben (Hull a pelyhes, 1996). Ő 2,5 millió dollárral (550 millió forint) maradt adós.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Dionne Warwick énekesnő, a soul műfajának egyik legendás alakja 2,18 millió dolláros (616 millió forint) hátralékával került fel a feketelistára.

Tavaly még O.J Simpson, az egykori amerikai futball-sztár és színész is szerepelt a listán, a maga 1,5 milliós (329 millió forint) tartozásával, ő azonban néhány hónapja börtönbe került -így néhány évig kimarad a rangsorból.

Címkék:
csillag börtön,