Vérlázító fotók: így szórakoznak az adóhivatalban, munkaidőben

Pénzcentrum2010. február 15. 16:58

Újabb hivatali botrány borzolja a brit közvélemény kedélyét. Az Adó és Vámhivatal munkatársai vicces képeket tettek fel a Facebookra, melyeket munkaidőben készítettek, saját magukról.

Nagy-Britanniában sem a legkedveltebb köztisztviselők közé tartoznak az adóhivatal munkatársai. Az adófizetők gyakran panaszkodnak a hosszú sorok, a lassú ügyintézés miatt. Most azonban újabb botrány borzolja a kedélyeket.


Artista hegesztő az építkezésen! 6,5 milliárdos munkaügyi bírság
- Kattints!

Az HMRC, azaz az Adó és Vámhivatal Bournemouth-i irodájának dolgozói ugyanis humorosnok szánt fotókat és videókat tettek fel Facebook-oldalukra. A képeken az látszik, amint munkahelyükön dobozokkal a fejükön szórakoznak, a videókon pedig hallatszik, ahogy kinevetik a hozzájuk segítségért forduló adózókat.

 


Az egyik adóhivatali dolgozó humorosnak szánt hozzászólásában meg is jegyezte, hogy egy teljes munkanapot sikerült elvesztegetnie a dobozok rajzolgatásával. Egy másik dolgozó azzal védekezett: nem ő tette fel a képeket, hanem valaki visszaélt az adataival.

Az adóhivatal szóvivője vizsgálatot ígért az ügyben. Mint a Daily Mail című napilapnak elmondta, megkövetelik munkatársaiktól az adófizetőkkel szembeni tisztelettudó magatartást, és a munkahelyi előírások maradéktalan betartását.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Lidl: nyomozók, kamerák, öblítő a kabát alatt - Exkluzív interjú, 2. rész - Kattints!

Szeptemberben hasonlóan felháborító fotókat közöltek a brit bulvárlapok. A képeken az látszik, hogy a Nagy-Britanniában több millió fontért felállított sertésinfluenza-telefonközpont munkatársai unalmukban kártyáznak és alszanak - mindezt munkaidőben.


A képek az egyik sertésinfluenza-call centerben készültek. A telefonközpontokat az adófizetők pénzéből hozták létre, az ott "dolgozók" is természetesen állami forrásból kapják fizetésüket.

Címkék:
sertésinfluenza,