Pénzcentrum • 2010. október 27. 09:02
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet (OMMF) 2010 első félévében mintegy nyolcezer munkáltatónál tárt fel jogsértést, és 6300-zal szemben szabott ki 2,1 milliárd forint értékű munkaügyi bírságot. A legjobban büntetett ágazatok az építőipar, a kereskedelem, vendéglátás, illetve a nyomozási és biztonsági szektor voltak - írja a Napi Gazdaság.
Az OMMF 15 ezer munkavállalónál tartott ellenőrzést és több mint a felénél találtak visszaélésre utaló jeleket, amelyben 71,3 ezer dolgozó volt hátrányosan érintett. Az előző év ugyanezen időszakához képest ez javulásnak mondható.
Még mindig jelentős hazánkban a feketefoglalkoztatás. Az év első felében 19,6 ezer feketemunkást találtak az ellenőrök, ami 8%-os csökkenést jelent 2009 hasonló időszakához képest. Ezzel szemben 22%-kal nőtt a szabadsággal összefüggő jogsértések köre, illetve mérséklődött a munkaidővel, a pihenőidővel és a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések száma. Az utóbbi visszaéléseket főként a feldolgozóiparban követték el.
Ezeken felül elég gyakori volt a bérelszámolást és a bérfizetés határidejét érintő szabályok megsértése is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)