Pénzcentrum • 2011. április 12. 09:02
Várhatóan ezen a héten megállapodást ír alá Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke: az egyezményben az is szerepel, hogy több mint százezer közmunkás bevonásával indulnak programok, illetve több tízezer fiatalnak nyújtanak piacképes szakképzettséget - írja a Népszabadság.
Antal Gábor, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa a lapnak úgy nyilatkozott, a közmunkába bevontak nagy része alapvetően nem is foglalkoztatható, mert funkcionális analfabéta, vagy mert képtelen végigdolgozni nyolc órát.
Így a szakértő szerint nem az a kérdés, hogy egy adott közmunkaprogramba átmenetileg hány embert vonnak be, hanem, hogy azok közül hány marad tartósan része a munka világának, és mennyien térnek vissza az inaktív státuszba. Az igazi megoldás az lenne, ha a programok képzéssel, átképzéssel egészülnének ki, amelyeken legalább a legrosszabb helyzetben lévők legalább megfelelően írni, olvasni, pályázni megtanulhatnának
A várható munkaprogramokból jelentős szerepet kap a vízügy, azaz a közmunkások részt vehetnek a folyók menti bozótosok kiírtásában, a medrek tisztításában, árvízvédelmi munkákban.
Vasúttisztasági és idegenforgalmi feladatok elvégzésére is alkalmazhatják a közmunkásokat: a nagy forgalmú hazai és a nemzetközi vasútvonalak környezetének megtisztítása, a parlagfű-mentesítés, az idegenforgalom szempontjából kiemelkedő területek átfogó gondozása is a feladatuk lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)