Pénzcentrum • 2012. június 19. 09:02
Rosszul járnak a 2013-as keretszámokkal a bölcsészszakokra és mesterképzésekre jelentkező felvételizők - derül ki az Eduline.hu birtokába került adatokból.
A nyilvánosságra került minisztériumi tervek alapján a mesterképzések esetén 19 300 helyett csak 16 300 ösztöndíjas helyet hirdetnek meg, 2015-ben pedig már csak 13 900 helyet.
Három év alatt tehát 30 százalékkal vágná vissza a mesterképzések állami támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Jól járnak viszont a tanári szakokat indító felsőoktatási intézmények, az idei mesterképzéses keretszám hét-nyolc százalékát ugyanis a bolognai rendszer bevezetése előtti struktúrához visszatérő pedagógusképzésre csoportosította át az oktatási államtitkárság.
A legutóbbi tervezet a korábbi 2 700 helyett csak 1 700 ösztöndíjas hellyel számol a bölcsészettudományi alapszakok esetében. A kormány az idei évre 4 210-ről már 2 700-ra csökkentette a bölcsészkarok állami ösztöndíjas helyeit. Ez csökkenne most az új tervezet szerint 1 700-ra.
A jogászképzés még nagyobb vágáson menne keresztül: 2013-tól megszűnne a jogászképzés állami támogatása, vagyis jogi pályára csak fizetős szakként lehetne jelentkezni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Eduline.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, "még nincs döntés" a jogászképzés állami támogatásáról.
A felsőfokú szakképzések, az úgynevezett OKJ-s keretszámokkal kapcsolatban is meggondolta magát az oktatási államtitkárság: míg a tervezet korábbi verziói 2013-ra 4 500, két évvel később pedig már 5500 állami ösztöndíjas helyet különítettek el, a legújabb változat alapján már jövőre 5 500, három év múlva pedig már 6500 jelentkezőt vehetnek fel a képzésekre.