MTI • 2012. augusztus 17. 13:35
Az előző olimpiához képest közel kétszer annyit, 35 millió forintot kaphatnak a Londonban aranyérmet nyert magyar sportolók.
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára elmondta, hogy javaslatuk szerint a második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, míg a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc, a hetedikek négy, a nyolcadikak pedig kettő milliót kaphatnak.
A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre.
A MOB előterjesztését a kormánynak kell jóváhagynia. Hétfőn, az augusztus 20-i állami ünnepnapon köszöntik a londoni olimpián legsikeresebb sportolókat, szeptember közepén pedig állami fogadásra kerül sor a Parlamentben.
Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért. A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet.
A MOB most igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak, valamint arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst-, és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.