MTI • 2014. november 18. 19:32
A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését, mivel ennek hatására 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma.
Hasonló eredményt remélnek ettől az intézkedéstől is - tette hozzá.
Azt mondta: azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Novák Katalin kitért arra is, hogy bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól. A mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt - mondta.