A jövőben a NAV fizethet az adófizetőknek?

Pénzcentrum2015. május 29. 08:35

Komoly kompenzáció illetné meg a jövőben az adófizetőket, ha az adóhivatal valamilyen hibát követ el, illetve a tervek szerint a mostani kétszeresére emelkedhet az az összeg, amely a hatóság késlekedése esetén az ügyfélnek kamatként járna - írja a Napi Gazdaság.

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkája több szempontból is érdemben átalakulhat.

Kifejtette, a legújabb tervek szerint az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét. Emellett a NAV nagyobb anyagi felelősséget is vállal majd saját munkájáért.

A helyettes államtitkár az adóellenőrzések határidejének kérdését említve azt mondta, a tárca tervei szerint az adókötelezettségeket megfelelően teljesítő cégek, magánszemélyek ügyeiben hat hónap elteltével mindenképpen be kellene fejezni a hatósági ellenőrzést. Emellett a minisztérium mérlegeli annak törvénybe foglalását, hogy az adóhivatal a mostaninál nagyobb összeget fizessen azok részére, akiknek az ügyében maga a NAV esik késedelembe - közölte.

A javaslat szerint a jövőben az alapkamat négyszeresére nőjön a NAV késlekedésekor az adózót megillető kamat mértéke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pankucsi Zoltán elmondta még, hogy a jövőben az adóhivatal komoly összeget utalna át az adózóknak, ha a jogorvoslati fórum utóbb azt állapítja meg, hogy jogsértő volt az elsőfokú NAV-határozat. A tervek szerint a hatóság az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot fizetne ki a sérelmet szenvedett adózónak.

Címkék:
karrier, adóbevallás, NAV, szja, adóhivatal, kompenzáció,