Pénzcentrum • 2015. szeptember 22. 13:55
Október elsejéig még körülbelül 300 millió forintért lehet pályázni az Erasmus+ programjaira. Önkéntesség, egyéni külföldi képzési lehetőségek, vagy diákszervezetek nemzetközi találkozási lehetőségei várják a jelentkezőket.
3 kategóriában lehet pályázni:
- egyéni mobilitás: egy-egy jelentkező önmaga indul útnak valamilyen fogadó intézménybe, ahol tanulhat, fejlesztheti szaktudását, illetve jelentkezhet ifjúsági csereprogramba, európai önkéntes szolgálatra
- innovációk és bevált gyakorlatok megosztása: ifjúsági szervezetek nemzetközi tapasztalat-cseréje
- strukturált párbeszéd: a döntéshozók, az ifjúságot nevelők és maguk a fiatalok közötti párbeszédet szolgálja
Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területeket és a sportot támogatja. Ennek érdekében 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.
Kinek szól a program?
A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.
Átlagosan egy évben 160-170 pályázatot támogatnak Magyarországon az Erasmus+ keretein belül.
- 2014-ben 3200 fiatal utazhatott a programnak köszönhetően,
- 400 magyar fiatal önkénteskedett egyénileg külföldön
- 300 külföldi fiatal jött hozzánk különböző önkéntes tevékenységet végezni.
- mondta el Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)