MTI • 2015. október 21. 18:02
A tervek szerint a következő években Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón pedig 500-500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épülhet - közölte a Belügyminisztérium, miután lezárult a büntetés-végrehajtás telekpályázata.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága január 26-án pályázati felhívást tett közzé "A börtön építése céljából önkormányzati tulajdonú beépítésre szánt terület térítésmentes felajánlása" címmel, amelyre a megadott határidőig negyven település jelentkezett. A kiírás szerint a börtönöket 2017-ben kezdik építeni, és 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.
Ahogy arról még tavasszal írt az Index, az önkormányzatok ingyen felajánlott telkükkel pályázhattak a belügynél. Legalább 4 hektáros, 100 százalékos önkormányzati tulajdonú, közművesített telket kerestek, amelynek egy sereg egyéb feltételnek is meg kell felelnie a kommunális hulladék elszállíthatóságától az ivóvízfogyasztás biztosításáig.
A legnagyobb jobbikos vezetésű város, Ózd polgármestere az első közt kapta fel a fejét a lehetőségre. Janiczak Dávid egy 15 ezer példányban szétküldött szórólap segítségével megszavaztatta a lakosságot, mit szólnának, ha Ózd határában börtön létesülne. Az ózdiak felsorakoztak a börtön mögött: 2144 papírt kaptak vissza, 80,97 százalék válasza az volt, hogy támogatnák. Ózd el is nyerte a lehetőséget.
Komlón a Dunántúli Napló cikkei szerint kezdetben nem repesett az örömtől a börtön ötletétől a lakosság. Az ingatlanok elértéktelenedésétől, lopásoktól, betörésektől félnek. A március eleji lakossági fórumon a tudósítás szerint puskaporos volt a hangulat, a körtvélyesi óvoda tornaterme teljesen megtelt, még a folyosón is szorongtak emberek. A megoldás végül az lett, hogy megcsinálják itt is a szavazólapos véleménybekérést. Március 19-én zárult le ez a kvázi népszavazás Komlón: 73 százalékkal győztek az igenek, nagyjából 4400 ember szavazott a börtönre - és Komló is a győztesek között van.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
De volt olyan település is, amelyik visszavonta a pályázatát, Bátonyterenye kettészakadt az ügyben, végül az ipari parkban felajánlott területet egy egy fémmegmunkáló cégnek adták, hogy több száz új munkahely jöjjön létre a Nógrád megyei városban.