MTI • 2017. május 9. 19:31
Másfél milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre annak elősegítésére, hogy a bölcsődei szakemberek közül minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget, be tudjanak lépni a pedagógus-életpályába, ezzel anyagi megbecsülésük is növekedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Szombathelyen.
Novák Katalin, aki a szociális hét elnevezésű városi rendezvénysorozat megnyitóján tartott előadást, közölte: a bölcsődéket fenntartó szervezetek egyenként 60 millió forintig pályázhatnak arra, hogy a náluk dolgozókat támogassák felsőfokú végzettség megszerzésében és segítsék őket a nyelvtanulásban is.
Hozzátette: a pályázat nevével - Még jobb kezekben - utalnak arra, hogy a gyerekek a bölcsődékben már most is jó kezekben vannak, de a szakemberek továbbképzése a gyerekek érdekeiket is szolgálja.
Novák Katalin emlékeztetett: a gyermeket vállaló családok támogatása érdekében bővítették, fejlesztették a bölcsődei rendszert, emelték meg az ott dolgozók bérét. Kitért arra, hogy január elsejétől négyféle bölcsőde működhet Magyarországon, a hagyományos, az úgynevezett mini, a munkahelyi, valamint a családi bölcsőde. Ma már minden olyan településen bölcsődét kell működtetni, ahol legalább negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él, illetve ahol legalább öt család igényli.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az államtitkár hangsúlyozta: az édesanyák akár a hat hónapos gyermekük mellől is visszatérhetnek a munkaerőpiacra úgy, hogy közben nem esnek el semmilyen családtámogatástól. Ma már egyáltalán nem büntetik azt, ha valaki a gyerekvállalás mellett munkát is vállal - fogalmazott Novák Katalin.