Pénzcentrum • 2017. november 7. 15:30
Növekszik a lakossági fogyasztás, eközben viszont mindenki pénztárost, eladót, árufeltöltőt keres, a legjobban fizetők is. A legnagyobb élelmiszeres áruházláncok ezer munkakört hirdetnek jelenleg.
Az Auchan, a Spar és a Tesco is emelte a dolgozók bérét a közelmúltban, de ezzel együtt is, mint az átlagnál magasabb jövedelmet kínáló üzletláncok, azért szép számmal keresik az áruházi dolgozókat, de a kisboltok is küszködnek a munkaerőhiánnyal - írja közleményében a blokkk.com.
Különösen az eltelt közel két esztendőben keseregtek sokat a boltosok. A bevétel ugyan nőtt, de a foglalkoztatottak, továbbá a boltok száma csökkent. A foglalkoztatottak száma ráadásul nagyot zuhant, hiszen a vasárnapi nyitást jelentő 2016 második negyedévében ugyan felszökött 376 ezer főre, de 2017 második negyedévére 23 ezerrel csökkent:
A boltok fizikai dolgozóinak (pénztárosok, eladók, árufeltöltők) körében is jócskán emelkedtek a keresetek, augusztusban megközelítették a 189 ezer forintot, ami 17 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 162 ezer forinthoz képest. Ez a 27 ezer forint is éppen csak a létszám tartásához volt elég a boltos fizikai dolgozóknál.
A bolti kiskereskedelem bérköltsége - mindent mérlegre téve - szépen hízik, de minél kisebb egy bolt, annál nehezebben bírja el. A négy főnél nagyobb boltokban többé-kevésbé változatlan a létszám, ami nagy feszültséget takar, hiszen a boltok többsége eladót, pénztárost, vagy árufeltöltőt keres, tehát az eddigi béremelés a létszám tartására volt csak elég. A legnagyobb jövedelmeket a bolti dolgozók részére a nagy áruházak fizetik, amelyek közé tartozik néhány nagy hazai lánc is mérlegadataik és bérinformációik alapján. Nyilvános adat azonban kevés akad a pillanatnyi létszámigényekről és bérezési lehetőségekről, de akad valamennyi.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A legnagyobb áruházak közzéteszik honlapjukon álláshirdetéseiket (meg persze máshol is keresik a munkaerőt). A legfeszítőbb, főleg karácsony előtt, a bolti dolgozók létszámhiánya, hiszen ettől lesz hosszú a pénztárak előtt kígyózó sor.
A jelenlegi állás szerint a hat legnagyobb élelmiszeres áruházlánc több mint ezer bolti, áruházi állást, munkakört hirdet (így több embert is kereshetnek ugyanarra a pozícióra). 2018-ban tovább emelkednek a bérek előreláthatóan, egyrészt a minimálbéreket kötelező feljebb tolni, másrészt várhatóan nem enyhül a munkaerő hiánya belátható rövid időn belül. Ez további munkaerőpiaci feszültségeket vetít előre.