Tágul a bérolló: már 90 ezer a különbség boltos és boltos között

Pénzcentrum2019. április 1. 12:01

Az illatszeres boltos járt megint a legjobban, 274 ezer forinttal, a januári béreket nézve. A zöldséges bolti eladók 180 ezres hó végi borítékot tapogathattak, így tekintélyes is a bérolló, 90 ezer forint felett jár. Feljebb kapaszkodtak az élelmiszerboltok, összecsúszott a híradástechnikai bolt és a webáruház. És van még bér 200 ezer alatt.

A boltos világban is folytatódott a bérek nagy menetelése (bérek alatt most is a havi bruttó átlagkereseteket értjük). 2019 januárjában újabb 30 ezer forinttal kellett a boltos béreket emelni. 2016-2019 között együtt nézve az időszakot 90 ezer forint, összesen 50% körüli volt a béremelések nagysága, sokkal több, mint a kiskereskedelmi forgalom növekedése - írta a blokkk.com szakportál.

A kötelező minimálbérek 8 százalékkal emelkedtek 2019-ben, a boltos bérek viszont ennél nagyobb léptékben nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest, a kiskereskedelem egészét, és ezen belül viszont a fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők) körében egyaránt 12-13 százalék közötti mértékben. De hát a boltos világ is tarka, így jókora különbségek vannak a bérekben, attól függően, mit árul a bolt.

Több tízezres a különbség

Voltak persze jókora különbségek is az év eleji  boltos béremelés mértékeiben, hiszen például a a könyvesboltban, illatszerboltban és a benzinkúton 40 ezer forint feletti összeggel híztak a hó végi borítékok. Ezzel szemben a pékárus és a halasbolt eladója csak 9-9 ezer forinttal többet tudott összeszámolni béremelésben 2019 januárjában, a zöldséges bolt eladója pedig kétezer forintnál már meg is állhatott.

A legjobban és a legrosszabbul fizető boltok közötti bérolló 91 ezer forint volt év elején.

Az illatszerbolt eladóját az iparcikkes vegyesbolt és az élelmiszerbolt követi, de persze itt a nagyláncokra kell gondolni, azok húzták fel a béreket. Hiába, ha kell a munkaerő, pénz nélkül nem megy. Az élelmiszerek drágulásában ez is benne van. Közben pedig hátrébb csúszott a sorban az autókereskedés, amiben nem csak a szalon, hanem a használt kereskedés is benne van.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összecsúszott a híradástechnika és a web, ami nem véletlen, hiszen a webáruházak legtekintélyesebb termékköre a műszaki cikk. És hogy nincsenek az élen, annak az oka egyebek mellett az is lehet, hogy brutális a verseny, a nagy webáruházak egy része veszteségbe hajszolja magát az akciózással, ami mellett a béreket is kordában kell tartani.

A boltok többsége azért 200 ezert forint felett fizeti eladóit, de az eladóhelyek ötöde még mindig 200 ezer forint alatt jár a bérekben. És a boltos bérrangsor második felében jobbára a kisboltok mozognak, ami egyértelműen jelzi, hogy a kisboltok csak kisebb béreket tudnak adni eladóiknak. Ráadásul a béremelések is kisebbek a kisboltok körében, ami egyidejűleg leszakadásukat is jelenti a bérversenyben, mivel az eladókért ugyan úgy kell versenyezni a munkaerőhiány közepette, mint a vásárlókért: csak éppen fordítva a számokat nézve, a vásárlónak kicsi ár, az eladónak nagy bér kellene. De hát a végén az eladó rendel és fizet, a boltosnak abból kell kijönnie.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, bérek, alkalmazott, boltok, blokkk.com, bérolló, eladók, boltosok,