Megszólalt a BMW: rengeteg embert keresnek majd Debrecenbe, ezek a kritériumok

Pénzcentrum2020. január 7. 10:00

Első körben ezer embert terveznek foglalkoztatni a debreceni BMW-gyárban. A BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője elmondta, első sorban a régióból vennének fel embereket. Arról egyelőre nem közölt semmit, hogy mikor indulhat el a termelés az új autógyárban.

Interjút adott  Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a Haonnak, a vezető elmondta, a gyárépítés a terveknek megfelelően halad, tavasszal kezdik a cölöpözést Debrecenben. Arra a kérdésre, hogy mikor készül el a gyár kitérő választ adott:

Egyelőre az időpontról, az építkezés további menetéről még nem adunk tájékoztatást, azokat a megfelelő időben tesszük meg

- mondta Salgó András, aki arról is beszélt, Debrecenben konkrétan BMW modelleket fognak gyártani, évente 150 ezer elkészült autóval számolnak. Egy szerelősoron belső égésű, plug-in hibrid vagy akár elektromos modellek is készülhetnek majd.

A vezető arról is beszélt, kezdésképpen ezer embert terveznek foglalkoztatni Debrecenben:

Amennyiben ott tartunk és odaér a fejlesztés, a beruházás fázisa, akkor tudunk esetleges bővítésről beszélni. A BMW-gyárban egyelőre ezer emberrel számolunk. A beszállítói kör és azok a szolgáltatások, amelyek kapcsolódnak a BMW-gyárhoz, plusz-munkalehetőséget jelentenek nemcsak Debrecen, hanem a régió számára is. A beszállítók és a csatlakozó partnerek sokkal tágabb kört jelentenek

- jelentette ki Salgó András, majd hozzátette: elsősorban a régióra fókuszálnak, a régióból érkező munkavállalókra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nyilván a magyar nyelv előny, alapvetően ez a fókusz. De a jó munkaerő, a tehetség, a motiváltság a fő kritérium

- jegyezte meg.

Címkék:
hrcentrum, gyár, debrecen, munkavállalók, bmw, bmw-gyár,