Pénzcentrum • 2021. augusztus 2. 18:25
Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, legutóbb 2020 januárjában, a vírusválság előtt állt ilyen alacsonyan a meghatározó jelentőségű munkaerő-piaci mutató. 2010 óta az akkori 12 százalékosról harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg.
A Központi Statisztikai Hivatal múlt heti adatközlése szerint júniusra korábban sosem látott mértéket ért el, a 4,7 millió főt közelítette a hazai foglalkoztatás. Rekordmagasságba emelkedett az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma is Magyarországon. A 4 százalékos munkanélküliségi ráta változatlanul az egyik legalacsonyabb adat az Európai Unióban.
Az Eurostat idei első negyedéves összegzése szerinti 77,7 százalékos foglalkoztatási szinttel Magyarország a tagállami rangsor hatodik helyét foglalja el, mintegy hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot. A rendszerváltozás óta nem tapasztalt erősségű mutató lényegében a teljes foglalkoztatáshoz közeli állapotnak felel meg. A nemzetközi összehasonlító adatok alapján a 20-64 éves munkaerő-állományból Magyarországnál csak Hollandiában, Svédországban, Csehországban, Észtországban és Németországban dolgoznak többen.
Mára eltagadhatatlanná vált, hogy a hazai foglalkoztatás bővülését csak átmenetileg vetette vissza a vírusválság
mondta el Bodó Sándor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)