Pénzcentrum • 2025. április 25. 16:14
A Mercedes-Benz kecskeméti üzemében dolgozók jelentősen alacsonyabb bónuszban részesülnek német kollégáikhoz képest, ami a vállalat szerint összhangban áll a két ország közötti bérszínvonal-különbséggel.
A Stuttgarter Nachrichten német lap beszámolója szerint a Mercedes-Benz magyarországi munkavállalói 62 százalékkal kevesebb nyereségrészesedést kaptak, mint németországi társaik. A vállalat hivatalos kommunikációja szerint ez az arány a két ország közötti általános bérszínvonal-különbséget tükrözi.
Kovács-Besenyi Kitti, az MBMH Vasas Alapszervezetének titkárhelyettese az Mfor.hu portálnak nyilatkozva kiemelte: "Ez a rendszer már három éve működik, és mindig a Mercedes központi vezetése határozza meg, hogy a németországi nyereségrészesedésből mekkora rész jusson a magyar dolgozóknak."
A szakszervezeti képviselő hozzátette, hogy a kifizetések mértéke a német prémiumokhoz igazodik, de a pontos összeg meghatározásához belső teljesítménymutatók teljesítése is szükséges. "Ezeket a szabályokat központilag állapítják meg, és mi itt helyben nem nagyon tudunk változtatni rajtuk" – fogalmazott.
A kecskeméti gyár, ahol jelenleg több mint 4500 főt foglalkoztatnak, kiemelt szerepet tölt be a Mercedes globális termelési stratégiájában. A német autógyártó tervei között szerepel a magyarországi üzem kapacitásának jelentős bővítése, amit részben a németországinál lényegesen alacsonyabb működési költségek indokolnak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Harald Wilhelm, a vállalat pénzügyi igazgatója februárban egyértelműen fogalmazott: "A költségtényezők Magyarországon 70 százalékkal alacsonyabbak, mint Németországban. A bónuszkülönbségek most kimutatott aránya is ezt tükrözi."
Az OECD adatai alapján a magyar munkavállalók nemcsak alacsonyabb bérért, hanem kevesebb távolléti nappal dolgoznak. Míg Németországban 2022-ben a dolgozók átlagosan 24,9 napot hiányoztak betegség miatt, addig Magyarországon ez az érték mindössze 9,4 nap volt. Bár az eltérő nyilvántartási gyakorlat torzíthatja az adatokat, a különbség így is számottevő.