Pénzcentrum • 2025. szeptember 24. 06:30
Bruttó 2100 forintos nappali és 2940 forintos éjszakai órabérrel toboroz új éttermi munkatársakat a váci úti McDonald’s – derül ki egy Forgách utcai plakátról. Utánaszámoltunk, az akár részmunkaidőben is vállalható munka 25 év alatti diákként 210 ezer forint fölötti fizetést hozhat már havi néhány éjszaka elvállalásával is.
A Váci út 93-as szám alatt található Meki új munkatársait keresi. „Itt a meló mellett új haverokat is találok” – áll a plakáton egy csapat mosolygós fiatal felett. Az állás vállalható teljes vagy részmunkaidőben, így akár az egyetemi tanulmányokra is rugalmasan rászabható.
A gyorsétterem két műszakot ajánl: a nappali műszakban dolgozók reggel 6 órától este 6 óráig dolgoznak óránként bruttó 2100 forintért, míg az éjszakások este 6 órától reggel 6 óráig óránkénti bruttó 2940 forintért.
Ez utóbbi részmunkaidőben, 25 év alatti egyetemistaként egyetlen éjszaka, azaz 12 óra alatt több mint 35 ezer forintot jelent, mivel a 25 éven aluli magyarok SZJA-mentessége miatt a bruttó tulajdonképpen egyben a nettó is. Ha például valaki egy hónapban akárcsak 6 ilyen műszakot elvállal, 211 680 forintot vihet haza, ami értékes bevétel lehet a sulis kasszába.
Így, akár a nappalival kombinálva egész jó fizetés jöhet ki ebből. A nappali műszak ugyanebben a havi 6 alkalmas felállásban nagyjából 150 000 forintot fizet, így 6 darab éjszakai és 6 darab nappali műszak, azaz összesen havi 144 munkaóra 362 880 forintos bruttó bért jelent, 25 év alatt pedig ez továbbra is nettóban értendő.
A hirdetés szintén kiemeli nemcsak a jó csapatot, hanem az étkezési lehetőséget, ami ingyenes bónuszként jár az étterem dolgozóinak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mi ajánl a többi hamburgerező?
Összehasonlításképp rákerestünk több gyorsétteremlánc budapesti állásajánlataira. Ugyanez a pozíció a Simon’s Burgernél nettó 2000 forintos órabért kínál minimum heti 26 óra rugalmas elvállalásával, ahogy hétvégi és ünnepnapi bónuszt is kínál a munkaidőn kívüli kedvezmények és az ingyenes személyzeti étkezés mellett.
A Burger King szintén rugalmas részmunkaidővel várja diákok és akár nyugdíjasok jelentkezését éttermeikbe, valamint bónuszokkal kiegészített bruttó 2390 forintos órabért ígér. A dolgozóik szintén számolhatnak ingyenes étkezéssel, hétvégi pótlékkal, valamint műszakpótlékkal 18 óra után és emelt műszakpótlékkal 22 óra után.