Ennek tényleg bedőlt valaki? Csodakamatok márpedig nincsenek

Pénzcentrum2014. február 5. 18:35

Egyszerűnek tűnő, mégis érdekes pénzügyi csalási ügy végére tett pontot a rendőrség.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság még tavaly októberben indított nyomozást csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt U. Ferenc 47 éves nyíregyházi lakos ellen.

A gyanúsított azzal az ígérettel kért pénzt egy nyíregyházi férfitól, hogy azt 21 százalékos kamattal befekteti, majd a futamidő végén a több millió forintot hozamával együtt adja vissza.

A kamat a jelenlegi körülmények között kiemelkedően magasnak számít, szinte alig találni olyan legális befektetési formát, ami ilyen hozammal kecsegtet. Természetesen U. Ferencnek sem sikerült a csoda: a sértettet folyamatosan hitegette, és különböző kifogásokkal halogatta a pénz visszafizetését.

Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a nyomozást, az ügyiratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - közölte szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Óvatosan a túl kecsegtető befektetésekkel

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha csalóval van dolgunk, szinte biztosra vehetjük, hogy teljes befektetésünk elúszik, előbb vagy utóbb - érdemes tehát résen lenni.

Épp ezért nagyon fontos, hogy csak olyanra bízzuk pénzünket, aki megfelelő banki háttérrel rendelkezik, azaz maga is pénzügyi szolgáltató, vagy dokumentált szerződése van egy pénzügyi szolgáltatóval. Érdemes referenciát kérni a pénzkezelőtől az elmúlt időszakban folytatott tevékenységről. Próbáljunk keresni referenciát az ügyfélkörében is: kérjük el néhány ügyfelének telefonszámát, vagy kérjük meg, hogy hívja fel előttünk néhány ügyfelét.

Az igazán szembetűnő "intő jel" ugyanakkor az, hogy ha egyik sem áll rendelkezésére a fentiek közül, vagy ha nem tudja bizonyítani tevékenységét, akkor nagyon hamar eltűnik

Címkék:
csalás, öngondoskodás, csaló, kamat,