Hadat üzennek a készpénznek a magyar bankok: már így is túl sok van a párnacihákban

Világgazdaság2021. augusztus 31. 09:29

Csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt a Magyar Bankszövetség szerint. Magyarországon 2012 óta majdnem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége.

A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt – írja a Világgazdaság. A gazdasági napilap felidézte, hogy Magyarországon 2012 óta majdnem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége: 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra.

„A lakosságnál, illetve általában a gazdaságban forgó, nagy mennyiségű készpénz az olyan jól ismert hátrányokon túl, amilyen a magas költségszint, a szürke- és a feketegazdaság táplálása, valamint a tulajdonosok testi épségét is veszélyeztetni képes biztonsági kockázatok, sajnos számos negatív környezeti hatással is jár a pénz előállításától az utaztatásán át a megsemmisítése okozta károsanyag-kibocsátásig” – hangsúlyozta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Mint kiemelte, a bankszövetség már 2019 őszén kiadott egy Javaslatok a készpénzállomány csökkentésére című tanulmányt, amelyben többféle megoldást ajánlott a döntéshozók figyelmébe. E javaslatok közé tartozott az 500 ezer forint feletti tranzakciókra bevezetendő készpénzhasználati limit, a pénzügyi tranzakciós illeték kivezetése, a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése (vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése), sárga csekkel fizetés esetén az elektronikus fizetés előnyben részesítése, valamint az állam, az önkormányzatok és a magánszemélyek közötti pénzmozgás elektronikus irányba terelése.

A Magyar Bankszövetség nem kíván lemondani arról a sokrétű társadalmi haszonról, amit az jelenthet, ha a forgalomban lévő készpénz mennyisége erősen csökken

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– hangsúlyozta a szervezet.

Címkék:
készpénz, fizetés, bankszövetség, bankok, forintbankjegy, magyar bankok,