Ma így alakultak a részvények az értéktőzsdén: vannak, akik jó róla tettek

MTI2024. október 21. 18:27

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 237,94 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 73 990,26 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, visszafogott volt a hangulat hétfőn a tőkepiacokon. A héten teszi közzé több nagyvállalat is jelentését, ezért kivárás jellemezte a befektetői hangulatot. Hozzátette, hogy a nap vége felé a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek 0,7-0,8 százalék között csökkentek, ehhez képest a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kisebb mértékben, 0,32 százalékkal mérséklődött.

A korábban jól teljesítő Richter részvényeinek csökkenése mögött vélhetően profitrealizálás húzódik meg, míg a Magyar Telekom emelkedése annak tudható be, hogy egy lengyel elemzőház felminősítette a magyar távközlési vállalat papírját, a célárat 1 285 forintra emelte, és ez vélhetően tovább fűtötte a részvényeivel szemben a vételi kedvet - mondta az Equilor vezető elemzője.

A Mol 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2 656 forintra erősödött, 783,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,77 százalékkal 18 785 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,93 százalékkal 1084 forintra nőtt, forgalma 292,5 millió forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1 százalékkal 10 850 forintra esett, a részvények forgalma 709,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6765 ponton zárt hétfőn, ez 0,84 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
megtakarítás, otp, mol, magyar telekom, richter, bux, bét, budapesti értéktőzsde,