MTI • 2024. november 26. 18:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 584,5 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 80 056,08 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy magas forgalom mellett európai összehasonlításban is felülteljesített a BUX, főként az OTP-nek köszönhetően.
Közölte, nem volt egyedi vállalat specifikus hír a bankpapír erősödése mögött, drágulásának magyarázata az lehet, hogy az elmúlt napokban kedvező elemzések születtek az OTP-ről. Hozzátette, emelkedő trendben van az OTP, korábbi 21 950 forintos történelmi maximuma 22 190 forintra nőtt, záróárfolyama 22 000 forint lett, ami ugyancsak rekord.
Egyúttal jelezte, hogy a többi vezető részvény is szépen teljesített. A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2728 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 1,38 százalékkal 22 000 forintra nőtt, forgalmuk 16,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,48 százalékkal 1254 forintra emelkedett, forgalma 356,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 670 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A BUMIX 6842,27 ponton zárt kedden, ez 35,1 pontos, 0,51 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.