BÉT: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat és a hazai hírek is lehúzták a BUX-ot

MTI2025. március 31. 18:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2729,17 pontos, 2,99 százalékos csökkenéssel, 88 686,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 41,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: az amerikai piacokról induló kedvezőtlen hangulat miatt a tőzsdék többnyire mínuszban vannak Európában, és ennek hatása megjelent a magyar tőzsdén is.

A BÉT-en magas volt a forgalom, különösen a Magyar Telekom és az OTP árfolyama csökkent jelentősen. Ennek hátterében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyilatkozata áll, amely szerint önkéntes árcsökkentést várnak a távközlési cégektől, illetve árszabályozás jöhet a bankszámladíjaknál - jelezte az elemző.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,01 százalékkal 2930 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 970 forinttal, 3,74 százalékkal 25 000 forintra esett, forgalmuk 28,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 130 forinttal, 7,4 százalékkal 1626 forintra gyengült, forgalma 4,5 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,35 százalékkal 10 260 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8648,24 ponton zárt hétfőn, ez 199,92 pontos, 2,26 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,