Így zártak ma a cégek a BÉT-en: ők jártak a legjobban

MTI2025. április 28. 19:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,73 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 92 985,05 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: csendes, eseménytelen napot zárt a BUX a múlt heti nagy emelkedés után, a kereskedést egész nap iránykeresés jellemezte. Napközben 93 299 pontig emelkedett az index és a nap végére, ha minimálisan is, de a pénteki záróára felett, ismét új csúcson zárt a BUX, a Richter és a Magyar Telekom emelkedésének köszönhetően.

A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3016 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,41 százalékkal 26 410 forintra esett, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 1,3 százalékkal 1716 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,92 százalékkal 10 980 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8441,58 ponton zárt hétfőn, ez 4,55 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,