Pénzcentrum • 2025. június 19. 13:58
A pénzügyi tudatosság nem egyik napról a másikra alakul ki – de a jelek szerint egyre többen indulnak el ezen az úton. Egy friss, reprezentatív felmérés szerint a magyar lakosság körében teret nyer a tudatos pénzkezelés, különösen a fiatalabb generáció tagjai között. A válaszok alapján a takarékoskodás inkább a lehetőségekhez, mintsem a szükségletekhez kötődik. Bár az első munkahely megszerzésekor még sokan nem rendelkeznek hosszú távú tervekkel, a tapasztalatok és az élethelyzetek változásával egyre többen kezdenek el tudatosan gondolkodni a jövőjükről – és a pénzügyeikről.
Az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből kiderül, hogy a munkába állás kezdetén a magyarok mindössze 15 százaléka kezelte tudatosan a pénzügyeit, és tűzött ki hosszú távú célokat is maga elé. Közel egyharmaduk próbált ugyan tudatos lenni, de konkrét tervei még nem voltak. Sokan – 22 százalék – csak a legfontosabb kiadásokra figyeltek, mint a számlák vagy a lakbér, míg 28 százalékuk egyszerűen csak elkezdett dolgozni, és hagyta, hogy a dolgok alakuljanak.
A megtakarítási szokások is változóban vannak. A felmérés szerint a felnőtt lakosság kétharmadának van tartaléka. A megtakarításokon belül a rövid és a hosszú távú befektetések a legnépszerűbb formák, amelyek egyenlő arányban osztoznak az első két helyen. A harmadik helyen az ingatlan áll, a válaszadók negyede tartja ebben a tőkéjét.
A válaszadók jellemzően akkor kezdenek el félretenni, amikor stabil munkahelyük van (23 százalék), vagy amikor pénzügyi helyzetük rendeződik (19 százalék), de a családalapítás is fontos motiváció (14 százalék). A legtöbben 18 és 25 éves koruk között kezdenek el megtakarítani (38 százalék), további 20 százalék pedig 26 és 35 éves kora között.
Az egyéni megtakarítások mellett egyre fontosabb a közös életre felkészülés is. A fiatalabb generációk, különösen a 40 év alattiak, már jóval tudatosabban készülnek a közös életre. A férfiak inkább a hosszabb távú pénzügyi tervezést tartják fontosnak, a nők körében pedig kiemelkedően jellemző a közös döntéshozás fontossága. Sokan takarékoskodnak lakásvásárlásra vagy gyerekvállalásra, ami azt mutatja, hogy a hosszú távú pénzügyi tervezés egyre inkább beépül a mindennapokba. Azok, akik még nem élnek párkapcsolatban, az átlagnál fontosabbnak tartják a pénzügyi és érzelmi felkészülést is. Ezzel szemben az idősebb válaszadók visszaemlékezései alapján gyakran úgy tűnik, hogy a dolgok „csak úgy alakultak”.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy sokan későn kezdenek el tudatosan foglalkozni a pénzügyeikkel, de a tendencia egyértelműen pozitív. A fiatalabb generáció már korábban felismeri a pénzügyi tervezés fontosságát, és egyre többen tesznek lépéseket a biztonságosabb jövő érdekében. A pénzügyi tudatosság tehát tanulható – és egyre többen tanulják, alkalmazzák is
– mondta Budai József, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A nyugdíjas kori anyagi helyzet is egyre égetőbb kérdéssé válik, háromból négy magyar fontosnak nevezte a felkészülést az időskorra. Nyugdíjcélú megtakarítással jelenleg csak a válaszadók negyede (25 százalék) rendelkezik, de másik ötöde (20 százalék) tervezi, hogy elindít egy ilyen megtakarítást. A nyugdíjra spórolók közül minden negyedik (25 százalék) már fiatal felnőttként elkezdett félretenni, közel harmaduk 30 évesen, míg a többség – 53 százalék – 40 éves korában kezdett el ezzel foglalkozni.