Pénzcentrum • 2025. július 20. 08:32
Továbbra is tisztázatlan Schmuck Andor temetésének időpontja és körülményei, miközben előkerült egy eddig ismeretlen megállapodás közte és Fodor Zsóka színésznő között - írja az atv.hu.
A Tisztelet Társasága, amelyet Schmuck Andor 21 évvel ezelőtt alapított a nyugdíjasok támogatására, egyelőre hallgat alapítója halálával kapcsolatban. A több mint 140 ezer tagot számláló szervezet eddig sem nyilvános megemlékezést nem tartott, sem a temetés megszervezésében való részvételét nem jelezte.
A Bors újságírói hiába próbáltak információt szerezni a búcsúztatás időpontjáról, kérdéseikre nem kaptak érdemi választ. A társaság belvárosi irodájában járva is csak kitérő válaszokat kaptak a jelenlévőktől.
Új fejlemény az ügyben, hogy Fodor Zsóka színésznő - akit gyakran emlegettek Schmuck Andor közeli ismerőseként - nyilatkozott egy eddig nem ismert megállapodásról. Elmondása szerint nincs közös végrendeletük, de létezett egy ügyvéd által rögzített megegyezés, amely szerint Schmuck gondoskodott volna róla idős korában.
"Nekem nem kell őt eltemetnem, mert van neki két testvére, meg van a Tisztelet Társasága" - nyilatkozta a színésznő, aki maga is érdeklődött a társaság irodájában a temetés időpontjáról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Annyi bizonyos, hogy Schmuck Andor végrendeletében vagyona egy részét a Tisztelet Társaságára hagyta, de továbbra is kérdéses, hogy a szervezet mikor és hogyan vesz részt alapítója temetésének megszervezésében.