Pénzcentrum • 2025. december 28. 14:04
A magyar tőzsde kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2025-ben, dollárban számolva világelső pozíciót ért el 64 százalékos növekedéssel, miközben a forint 16 százalékkal erősödött a dollárhoz képest - nyilatkozta Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
A hazai befektetők jelentősen jobban jártak, mint akik az amerikai piacokon fektettek be, hiszen a NASDAQ mindössze 18 százalékos, az S&P 14 százalékos, a Dow Jones pedig 13 százalékos növekedést produkált. Az amerikai piacokon elért eredmények forintban számolva minimálisak voltak vagy veszteséget jelentettek a hazai befektetőknek.
Mindeközben térségünkben a WIG, a varsói tőzsdeindex tudott złotyban, a lengyel fizetőeszközben mérve egyedül magasabb, közel 40 százalékos növekedést felmutatni, de a złoty ennyit nem erősödött a dollárhoz képest, tehát dollárban őrizzük elsőbbségünket
– ismertette Korányi G. Tamás.
A magyar tőzsdén a 4iG teljesített a legjobban, részvényárfolyama 3,5-szeresére emelkedett az év során. Az OTP, a BUX-index meghatározó komponense 58 százalékos árfolyam-növekedést ért el, míg a Magyar Telekom részvényei több mint 40 százalékkal értékelődtek fel.
Az év jelentős eseménye volt az MBH Bank tőzsdei megjelenése. A kibocsátott 22,6 millió részvényre túljegyzés történt, a lakossági igények csupán 69,3 százalékát tudták kielégíteni. A kereskedés 3280 forinton indult, ami valamivel az intézményi ár alatt volt, de a lakossági jegyzési árhoz képest 21,5 százalékos azonnali profitot jelentett az eladóknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint 2025-ben a nemesfémekbe fektetők jártak a legjobban. Az arany árfolyama dollárban számolva 65 százalékkal emelkedett, míg az ezüst ára megduplázódott, elérve a 66,5 dollárt unciánként. A világpolitikai feszültségek növekedése és a jegybanki vásárlások felfutása jelentősen hozzájárult ehhez a tendenciához.
"Az aranyat fizikailag haza lehet vinni" – hangsúlyozta Korányi G. Tamás az Infostartnak, hozzátéve, hogy a Magyar Nemzeti Bank is hazaszállította 105 tonnás aranytartalékának jelentős részét, 90 tonnát, és várhatóan a Londonban tárolt maradék 15 tonnát is haza fogja hozni.