Pénzcentrum • 2026. március 19. 14:42
Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás jogsértő módon csökkenthette a nyugdíjak összegét. A kormány már dolgozik a korrekción, de az érintetteknek nem érdemes késlekedniük a lépéssel.
Jelentős változások jöhetnek a lengyel nyugdíjrendszerben: az Alkotmánybíróság döntése alapján akár 150 ezer nyugdíjas kaphat magasabb ellátást a jövőben. A határozat szerint ugyanis a korábbi nyugdíjszámítási gyakorlat sérthette a megszerzett jogok védelmét, ami tömeges alulfizetéshez vezethetett - írja a wprost nevű lap.
A testület 2024. június 4-i ítéletében kimondta, hogy a jelenlegi szabályozás aláásta az állampolgárok államba vetett bizalmát, mivel a korai nyugdíj összege csökkenthette a később megállapított általános nyugdíj alapját. Ez a gyakorlat akár havi 1000 zloty (kb. 92 ezer forint) veszteséget is jelenthetett az érintettek számára.
A döntés elsősorban azokat érinti, akik 2012 előtt mentek korai nyugdíjba, majd később az általános nyugdíjat is igényelték. Különösen az 1949 és 1959 között született nők, valamint az 1949 és 1954 között született férfiak tartoznak ebbe a körbe. Számukra a korábbi számítási módszer hátrányos lehetett, mivel a korai nyugdíj időszaka levonásként jelent meg a későbbi ellátás megállapításakor.
A lengyel kormány már dolgozik egy új jogszabályon, amely rendezné a helyzetet. A tervek szerint a nyugdíjakat részben automatikusan újraszámítják, ugyanakkor sok esetben az érintetteknek külön kérelmet kell benyújtaniuk a társadalombiztosítási hatósághoz. Azoknak, akik még nem igényelték az általános nyugdíjat, legkésőbb 2026 végéig kell lépniük.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bár az új szabályok jelentős pénzügyi javulást hozhatnak, a visszamenőleges kifizetések nem korlátlanok: a hátralékokat legfeljebb három évre visszamenőleg lehet érvényesíteni, ami különösen fontossá teszi a gyors ügyintézést az érintettek számára.
Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire
A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.