Pénzcentrum • 2021. szeptember 2. 17:01
A tanév kezdetével újranyitja a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az általános és középiskolák a következő nyári szünidőig bármikor benyújthatják jelentkezésüket a hatodik alkalommal meghirdetett kiírásra. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet az eddigi öt körben összesen 93 oktatási intézmény érdemelte ki.
A pályázat kiemelt célja a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatoknak fokozottan kiszolgáltatott fiatalok segítése abban, hogy tudatos fogyasztóvá váljanak. A kiírás ennek eszközeként elismeri a diákjaikat a fogyasztóvédelmi ismeretek elsajátításában érdemi intézkedésekkel, programokkal, szemléletformálással segítő iskolák erőfeszítéseit.
A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola cím odaítélésének feltétele, hogy a pályázó a felsorolt tíz szempont (pl. az internet és közösségi média biztonságos használatra nevelés, reklámelemzés) közül legalább háromnak már megfeleljen, további egynek pedig későbbi teljesítését vállalja. Az elbírálásnál előnyben részesülnek a kitüntető címmel már rendelkező partnerrel együttműködő intézmények. A pályázati dokumentáció a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el.
Jelenleg 93 intézmény, 34 általános iskola és 59 középiskola viselheti a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet. A díjazottak között 20 szakképzési centrum 37 szakiskolája is szerepel. A települések közül Budapest jár az élen tizenkét intézménnyel, Debrecen és Győr héttel holtversenyben a második, a bronzérmes Pécsett pedig öt iskola nevel fogyasztói tudatosságra.
Az idei felhívás fontos újdonsága, hogy kiemelt területként jeleníti meg a hamis zöld állítások felismerésének támogatását. Egyre többen élik környezettudatosan az életüket, folyamatosan nő az újrahasznosított, csomagolásmentes, bio- vagy organikus termékek iránti kereslet. A vállalkozások számára tehát kifizetődő lehet, ha efféle árukat kínálnak. Nem mindig teszik azonban ezt megalapozottan: egy uniós felmérésben a zöld állítások 42 százaléka túlzónak, hamisnak vagy megtévesztőnek bizonyult. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A témában tavasszal indítottunk országos ellenőrzéssorozatot, amelyben főként élelmiszerek, ruházati és háztartási-vegyipari cikkek környezetkímélő, fenntartható jellegére vonatkozó állítások valóságtartalmát vizsgáljuk. A kollégák szeptember végéig kutakodnak megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. Az már a nyáron kiderült, hogy az arckrémek csomagolásán többnyire joggal szerepelnek a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelölések. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskolákba járó fiatalok figyelmét mostantól arra is felhívják, hogy az árucikkek „zöldre festését” sem érdemes kritikátlanul elfogadniuk.