Pénzcentrum/InfoRádió • 2021. szeptember 8. 08:29
Nem fogják kötelezővé tenni a távolságtartást vagy a maszkviselést az oktatási intézményekben, mert az oltás mint fegyver a kormány kezében van, erre alapozzák a védekezést - mondta a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán kijelentette, bár egyes intézményekben lehetnek intézkedések a járvány miatt, de a kormány nem tervez rendszerszintű digitális átállásra.
„Egyértelmű sikerként könyvelem el, hogy úgy tudtuk a jelenléti oktatást beindítani a múlt héten, hogy az lényegében és érdemben mindenhol zökkenőmentesen el tudott indulni” – mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán. A köznevelésért felelős államtitkár szerint továbbra is rendelkezésre áll az oltás, bármikor bárki jelentkezhet érte, de országos oltási kampánynak nem látja értelmét.
A világjárvány miatt különös figyelem vált szükségessé a tanévkezdés előtt. A protokollban az előző egy-másfél év tapasztalataira lehetett építeni, nem véletlen, hogy a minisztérium érvényben is hagyta a korábbi gyakorlatot, ami a takarításra és az oktatásszervezési lehetőségekre vonatkozik. Ebben tehát nincs új
– mondta. Az államtitkár kijelentette, a járvány miatt elképzelhetők egyedi intézkedések egyes intézményekben, de
„a magas szintű országos átoltottság miatt egyelőre nem készül a kormány rendszerszintű digitális átállásra.”
Közölte azt is, hogy a tanévkezdésig 185 ezer tanuló vette fel a koronavírus elleni oltást, a múlt héten zárult iskolai oltási kampányban pedig csaknem további 50 ezer, köznevelésben és szakképzésben tanuló diák kapta meg a vakcinát.
Áprilisban megvalósult a pedagógusok, iskolai dolgozók kampányszerű oltása, és azóta is folyamatosan lehetőségük van oltásra, akár már a harmadik oltás felvételére is. Intézményi átlagban 85-90 százalékos az átoltottság az ő körükben. Ez egy nagy fokú védettség, messze magasabb arány, mint az országos átlag.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a pedagógusok átoltottsága kapcsán.
Az államtitkár szerint nem fogják kötelezővé tenni a távolságtartást vagy a maszkviselést az oktatási intézményekben, mert az oltás mint fegyver a kormány kezében van, erre alapozzák a védekezést.
Címlapkép: Varga György, MTI/MTVA