Pénzcentrum • 2022. augusztus 10. 17:03
A magyar családok négyötöde számára nagy anyagi terhet jelent az iskolakezdés: nehézkes számukra a költségek előteremtése. Egy felmérésből kiderült, hogy a szülők szerint legalább 50 százalékkal drágábban szerezhetők be a tanszerek, felszerelések idén, mint korábban.
10 magyar családból 8 számára nagy terhet jelent az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek előteremtése - derült ki a REGIO JÁTÉK felméréséből. Bár a kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor reális képet mutat a magyar családok helyzetéről a kérdésben.
A vállalat online vásárlás esetén 7, míg hagyományos vásárlásnál 10 százalékos kosárérték-növekedéssel számol az előző évhez képest. A nagy bevásárlásra a magyar családok jelentős része tudatosan készül – állapították meg az 1153 megkérdezettet érintő felmérésben.
Gyaraki Dávid, a cég marketingvezetője az idei átlagos áruházi vásárlás értékét 7513 forintra, míg az online vásárlásét 10 800 forintra becsülte. A felmérés szerint a családok közel fele 10-20 ezer forintot költ tanszerekre, egynegyede pedig akár 20-30 ezer forintot sem sajnál erre a célra.
Kiemelte, a legtöbben iskolatáskát vesznek ebben az időszakban, a szülők 65 százaléka ráadásul újat vásárol, jellemzően 10-20 ezer forintért. Tízből hat család akkor néz új iskolatáska után, ha az előző tartóssága már nem megfelelő. A döntés és a vásárlás során a kényelem, a tartósság és az ergonómia a három legfontosabb befolyásoló tényező. Utóbbi az embert és munkakörnyezetét tanulmányozó tudományág, melynek célja a testtartás, a hatékonyság és a kényelem javítása.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A válaszadók közel háromnegyede szerint legalább 50 százalékkal drágábban szerezhetők be a tanszerek, felszerelések, ez pedig tízből nyolc család számára nagy terhet jelent. A felmérés szerint tízből kilenc család az anyagi lehetőségeiket tudatosan figyelembe véve készül a szeptemberi tanévkezdésre.
Neked mekkora teher az iskolakezdés?
A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.