Pénzcentrum • 2011. március 17. 16:58
90 millió dollárért, azaz 17,6 milliárd forintért kínálják eladásra New York legdrágábbnak tartott lakóházát.
A palotának is beillő ház Manhattan egyik legjobb részén található. Az épületben helyet kapott 10 hálószoba, 11 fürdőszoba, 3 konyha, sőt, még egy könyvtárszoba is. A lakók kényelmét többek között lift, konditerem és egy külön kert is szolgálja.
Az, aki egyből beleszeretett az épületbe, mégis túl drágának találja, akár ki is bérelheti azt, havi 210 ezer dollárért, azaz 41 millió forintért.
A palota az 1900-as évek elején épült, egy dúsgazdag gyémántkereskedő ezzel lepte meg családját Berendezése jelenlegi állapotában is leginkább a korabeli éveket idézi.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jelenlegi tulajdonosa 1995-ben még (mindössze) 6 millió dollárért vásárolta az akkoriban meglehetősen rossz állapotban levő épületet. Most azért kéri ennek az összegnek a sokszorosát, mert -mint mondja- New Yorkban ez az egyetlen olyan százéves épület, amely korhű módon lett felújítva, és akár azonnal költözhető is.