Panelban laksz? Így nehéz lesz szigetelni

Pénzcentrum2012. március 7. 09:05

Jelentős csúszással folyósítják a hatóságok a panelprogram állami támogatási részét, ráadásul érzékelhetően lassultak a kapcsolódó banki döntések is - írja a Napi Gazdaság.

Továbbra is hatalmas gondot okoz a kivitelező cégeknek, hogy a panelprogram állami támogatását olykor jelentős késéssel fizetik ki. A tapasztalatok szerint nem ritka az önkormányzatok részéről 90−180, az állami oldalról pedig a 90 napos késés sem.

További gondot okoz, hogy alábbhagyott a bankok hitelezési lelkesedése, ennek egyik fő oka a pénzintézetek informális megnyilatkozásai alapján, hogy a végtörlesztések alaposan megterhelték őket. Ennek következtében egyértelműen és érezhetően lelassult idén a döntési mechanizmus, így a pénzek folyósítása is vontatottabbá vált.

A pénzeket a kivitelezés után fizetik ki, az eljárásrend szerint az állami támogatás lehívása az utolsó mozzanat az önrész biztosítása, illetve a lehetséges önkormányzati dotáció után. A késések azonban olykor akkorák, hogy mielőtt a kivitelező pénzéhez juthatna, az adóhivatal máris benyújthatja "a számlát" a vonatkozó áfatétel befizetésére, és akár inkasszót is kivethet, ami végső soron a cég felszámolásához vezethet.

A panelprogram ügyintézésében több szereplő vesz részt, ha ezek bármelyikénél probléma lép fel, az megakaszthatja a teljes folyamatot, ráadásul a programmal a tapasztalatok szerint túl sok adminisztrációs kötelezettség és papírmunka jár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék: