Pénzcentrum • 2014. november 6. 16:28
Négyből három magyar csekken fizeti számláit. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy egyre több elektronikus fizetési módot ismerünk és használunk - köztük sok olyat is, amellyel közüzemi számlák befizetését is intézhetjük.
Hónap elején sokan gyűjtik össze csekkjeiket, hogy egyszerre fizessék be őket, ugyanakkor Magyarországon töretlenül növekszik az elektronikus fizetés szerepe a hazai háztartások teljes fogyasztási kiadásain belül. Sok család tudja azt, hogy közüzemi számláit otthonról, az interneten keresztül is befizetheti - ehhez pedig több rendszer is rendelkezésükre áll.
A legtöbb bank kínál ügyfeleinek úgynevezett csoportos beszedési megbízást. Ennek lényege, hogy az ügyfél a szolgáltatóval és a bankkal egyszerre szerződik: meghatalmazza a szolgáltatót (például távközlési céget, közműcéget), hogy az esedékességkor számlájáról emelje le a díjat, és ugyanakkor engedélyt ad a banknak, hogy ezt a szolgáltató részére lehetővé tegye.
Több bank online felületén lehetőség van csekkek befizetésére is. Ezek általában úgy működnek, hogy egy, csekket ábrázoló felületen be kell írnunk csekkünk adatait, majd a netbanki rendszer segítségével kiegyenlíthetjük azt. Sok nagy közműszolgáltató is rendelkezik saját online befizetési rendszerrel.
Sokan vannak olyanok is, akik minden hónapban maguk szeretnék eldönteni, mikor fizetik be számláikat. Számukra elérhető több rendszer is - ezekből mutatunk be most néhányat.
Az ingyenes Díjnet számlabemutató rendszer segítségével a különböző szolgáltatóktól - összesen 17-től, az Allianz-tól a UPC-ig- érkező számlákat elektronikus formában, az interneten keresztül nézhetjük meg és különféle fizetési módokon fizethetjük ki őket. Beérkező számláink biztosan nem keverednek el, régi számláinkat pedig rendszerezve tárolhatjuk.
A Díjnet használata rendkívül egyszerű, a regisztrációhoz csupán néhány alapadatot szükséges megadni. A regisztrálás után eldönthetjük, mely számlakibocsátó (szolgáltató) számláit szeretnénk a továbbiakban elektronikus formában kezelni. A számlakibocsátói regisztrációhoz szükséges adatokat a számlakibocsátók határozzák meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A számlák a kiállításuk után azonnal a rendelkezésünkre állnak. A számlák érkezéséről e-mailben értesítést küldenek. Korábbi számláinkat is könnyen visszakereshetjük - a rendszer másfél évig tárolja őket.
A számlák fizetése többféle kényelmes, egyszerű módon történhet:
- díjmentes bankkártyás fizetéssel
- közvetlen internetbanki fizetéssel (CIB Bank Zrt., Erste Bank Hungary Zrt., OTP Bank Nyrt. és FHB Bank Zrt.)
- mobiltelefonos fizetéssel (szolgáltatótól független mobilfizetés)
- egyedi banki utalással
- csoportos beszedési megbízással
A Díjnet rendszer a bankok által is használt biztonságos titkosítással védett környezetben működik, és az adatokhoz csak az általunk megadott bejelentkezési névvel és titkos jelszóval férhetünk hozzá. A rendszeren keresztül kényelmesen bejelenthetjük mellékvízmérőnk mérőállását is.
A Távszámlánál hat szolgáltató díjait egyenlíthetjük ki: elektronikus számla bármikor megtekinthető és - természetesen figyelembe véve a fizetési határidőket - kifizethető a segítségével. A rendszeres fizetéseit automatikusan intézhetjük minden hónapbana rendszer e-mail értesítést küld a kiemelt eseményekről.
Az ELMŰ online ügyfélszolgálati rendszerét nemrég szétválasztották. Egyes ügyeket az általános (korábbi nevén kereskedői), más ügyeket a hálózati (korábbi nevén elosztói) rendszerben tudunk kezdeményezni. A két rendszer használatához külön-külön regisztrációra (felhasználó névre és jelszóra) van szükség. Az Elmű online felületén a bankkártyás fizetés mellett - többek között -bejelenthetjük óraállásunkat, bejelenthetjük, ha hibát észlelünk, vagy adatainkat is módosíthatjuk.