MTI • 2016. április 27. 19:33
Kezdődhet a postai hálózatoptimalizációs program: az Országgyűlés elfogadta a postatörvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak ezentúl postai szolgáltatást a kistelepüléseken - közölte a posta.
Országosan több száz olyan kisposta működik - jellemzően 2000-es lélekszámúnál kisebb településeken -, amelyek naponta több órányi kihasználatlan kapacitással üzemelnek, a feladott levelek száma nem éri el a napi öt darabot és hetente egy csomagot adnak csak fel átlagosan. Ezek a posták jórészt nagyon rossz műszaki állapotúak, felújítási költségük összesen 4-5 milliárd forintot emésztene fel.
A Magyar Posta jelenleg is 300 ponton vállalkozásba kiszervezve üzemelteti a postát. A jogszabályi felhatalmazás alapján a pénzintézetekkel és egyéb kereskedelmi egységekkel közösen ennek a projektnek a magasabb színvonalú, hatékonyabb kiterjesztése valósulhat meg. Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára a közleményben kifejtette: az ésszerű és takarékos működés az állami társaságokkal kapcsolatban is világos és érthető elvárás. A bürokráciacsökkentés irányába tett újabb lépésként most lehetővé vált, hogy a postai szolgáltatások a helyi hitelintézetekben is elérhetők legyenek.
- tette hozzá.
Szarka Zsolt, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója elmondta: az előzetes kalkulációk alapján 300-500, 2000 lakosúnál kisebb település lehet érintett. A jogszabály hatálybalépését követően elkezdik a program részletes kidolgozását és minden érintett féllel megkezdik a tárgyalásokat. Első lépésként 10-15 ponton pilot jelleggel tesztelik az új konstrukciót, amire akár már nyáron sor kerülhet. A tapasztalatokat kiértékelve döntenek a projekt kiterjesztéséről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A postai tevékenység magas színvonalú ellátásához szükség van a szakértelmükre, ezért a cél az, hogy az új struktúrában is mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb feladatot. A vállalkozásba adás kizárólag a postahelyi ügyintézést érintheti, azaz a fizikai postahivatali kiszolgálást, a címre kézbesítési tevékenységet nem, ezt a feladatot tehát a program elindítása után is a Magyar Posta fogja ellátni - tette hozzá Szarka Zsolt.