Pénzcentrum • 2018. augusztus 10. 14:00
Kifejezetten tikkasztó, forró napokon vagyunk túl, és bár az előrejelzések szerint a hétvégén lesz egy kis lehűlés, de a jövő hét folyamán visszatér a kánikula. Ezeket a meleg napokat sokan már csak úgy képesek elviselni, ha bekapcsolják a klímát. Mire számíthatunk azonban akkor, ha balszerencsénkre éppen ezekben a napokban romlik el a berendezés? Mennyi időt vesz igénybe, mire kiszáll egy szakember, és megjavítja azt?
Május közepén írtunk róla, hogy bizony erősen késésben van az, aki a nyarat már klimatizált lakásban szeretné eltölteni, de még nem rendelkezik a berendezéssel, ugyanis 2-3 hetet, akár kicsivel többet is kell várni a készülékek felszerelésére. De azok sincsenek sokkal jobb helyzetben a várakozási idő szempontjából, akiknél már korábban felszerelték a berendezést, ugyanis azokat folyamatosan karban kell tartani. A karbantartás keretein belül a már felszerelt klímaberendezéseket évente 1-2 alkalommal szakemberrel szükséges megvizsgáltatni, attól függően, hogy a berendezést csak hűtésre, vagy esetleg fűtésre is használják-e.
Előfordulhat azonban, hogy minden előrelátásunk ellenére pórul járunk, és éppen a legnagyobb kánikula közepén megy tönkre a klímaberendezésünk. Kíváncsiak voltunk, hogy ebben az esetben mennyi várakozási idővel kell számolni, mennyi ideig kénytelen elviselni a balszerencsés személy a nyári forróságot.
Nyáron sem megy gyorsabban
Logikus, hogy a nyár közeledtével a kötelező karbantartási munkálatok miatt megszaporodik a szakemberek munkája, ám a nagy hajtás a nyár beköszöntével sem ér véget.
- mondta el Várkonyi Nándor, a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára.
Kérdésünkre a főtitkár azt is elárulta, hogy a szolgáltatási szférában általánosan tapasztalható díjnövekedés, ezt azonban a szakemberhiány okozza, nem pedig az, hogy a szakmabeliek kihasználnák a hőség okozta kényszerű helyzetet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- tette még hozzá Várkonyi Nándor.
Mindez logikus lépésnek látszik, hiszen úgy tűnik, hogy a szóban forgó 2-3 hetes várakozási időt sem a készülék felszerelésénél, sem a karbantartásánál, sem pedig az esetleges javításánál nem lehet megúszni, ezen mindegyik esetben át kell esni. Tehát ha valaki ezt mindenáron el akarja kerülni, akkor ez lehet számára a megoldás.