Rengeteg magyar spórolna így a fűtésen: nem is sejtik, de az egészségüket kockáztatják

Pénzcentrum2022. október 17. 09:29

Hiába gondolunk megújuló energiaforrásként a fára, a túlzott használata nem csak súlyos egészségügyi károkat okozhat, de a környezetnek sem jó.

Sokan döntöttek úgy a rezsicsökkentés részleges kivezetése miatt, hogy gáz helyett fával fognak fűteni, ennek kapcsán pedig a kormány hatósági áras tűzifaprogramot is indított. A fa szén-dioxid-semleges energiaforrás ugyan, azonban a fafűtés fellendülése mégsem fenntartható - erre hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának projektvezetője.

Kiemelte, hogy a fának nagyjából a fele szén, így a szén-dioxid-intenzitása magas, a többlet pedig égetéskor hirtelen kerül a légkörbe, emiatt csak nagyon hosszú távon tud újra a kivágott erdő helyére ültetett új erdőben újra megkötődni. Megjegyezte: pont olyan időpontban vagyunk, amikor mindent meg kell tenni, hogy a szén-dioxid-kibocsátást mérsékelni tudjuk. A fával fűtés emellett a szállópor-kibocsátást is megemeli.

Minél nedvesebb a fa, annál több por kerül a levegőbe, ez pedig a légzőszervekben, valamint azon keresztül az érrendszerbe jutva komoly egészségügyi károsodást okozhat

– hangsúlyozta Harmat Ádám. A korábbi évek becslései szerint ez Magyarországon is komoly gond, hiszen mintegy 13 ezer ember idő előtti halálát okozta a magas szállópor-szennyezettség,a szennyezés döntő része a háztartási szilárd tüzeléssel kerül a légkörbe. Mindemellett idén télen a széntüzelés is fellendül, ami nemcsak a szálló por, de a kén-dioxid-kibocsátást is megemeli, ez pedig a környezet elsavasodásához járulhat hozzá.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakértő szerint azonban akkor is lehetünk fenntarthatók, ha csak fával tudunk fűteni. Fontos például, hogy miként gyújtunk be: sokan rosszul tudják, de nem alulról kell begyújtani, hanem fordítva, ugyanis ha alulra rakjuk a nagyobb fahasábokat, és felülre a gyújtóst, akkor az égéshez is megfelelő mennyiségű oxigén jut, a tűz tudja magát szabályozni, és nem ég le annyira hirtelen. 

Címkék:
otthon, szén-monoxid, rezsi, rezsicsökkentés, tűzifa, szén, tüzelés, fafűtés, szállópor, rezsiemelés,