Megőrülnek a magyarok az ilyen lakásokért: ez most a slágerkörnyék, nem sajnálnak sokat költeni rá

Pénzcentrum2025. március 25. 17:33

Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 85%-ban otthonteremtési, 15%-ban befektetési céllal szerződtek a vevők a Duna House adatai szerint. Az áremelkedés a fővárosinál nagyobb 2024-hez képest, de az átlagos négyzetméterár összehasonlításban még így is kedvezőbb árszintet jelent. Ingatlanvásárlásra a szóban forgó településeken átlagosan 70 millió forintot fordítanak a vevők. A kistelepülések védelméről szóló kormányzati javaslat kapcsán elemezte az agglomeráció legfrissebb ingatlanpiaci adatait a cég szakértője.

Növekvő tranzakciószámokkal, kitartóan erős kereslettel és további áremelkedéssel indította a 2025-ös évet a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca az ingatlaniroda adatai szerint. Míg a 2024-es trendforduló a 2023-as eredményekhez képest 48%-kal több adásvételt hozott, az idei januári és februári tranzakciószám már 36%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában zárult szerződéskötések számát a Budapest vonzáskörzetében található településeken.

„Vitathatatlanul népszerű a fővárosi agglomeráció az ingatlanvásárlók körében, azonban a járványidőszak éveiben tapasztalt nagyfokú kiköltözési hullámnál jóval mérsékeltebb a vevői érdeklődés. A 2020-2021-es agglomerációs adásvételek számához képest jelenleg 20%-os elmaradást mutat a 2023-2024-es év ingatlaneladásainak száma Budapest vonzáskörzetében. Eközben az átlagos idei négyzetméterár a 2020-as árszint duplájához közelít, és így most átlagosan 720 ezer Ft körül alakul az agglomerációban” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.

Annak ellenére, hogy a tavalyi árszinthez képest az agglomerációban a fővárosi 6%-os drágulásnál, erősebb, átlagosan 10%-os áremelkedés olvasható ki az első két hónap tranzakciós adataiból, még így is 28%-kal kedvezőbb négyzetméterárakon juthatnak ingatlanhoz, akik a város zsúfoltsága helyett a tágasabb és természetközelibb életteret választanák. Érthető tehát, hogy az idei évben a családalapítást tervező otthonteremtők mellett akár a befektetők figyelme is az agglomeráció települései felé fordulhat.

„A kedvező négyzetméterárak ellenére azonban nem érezhető befektetői roham, ugyanis az agglomerációs szektorokban kötött adásvételek között a 2020-ban mért 13%-hoz képest, tavaly mindössze 2%-kal gyarapodott a befektetői arány, idén a tranzakciók 15%-a köttetett befektetési céllal. A nagyobb ingatlanba költözők a tranzakciók harmadában vannak jelen, az agglomerációban idén szerződők ötöde pedig első lakását vásárolta” – emelte ki a szakértő.

A KSH adatai szerint az elmúlt, közel egy évtized alatt az agglomerációs települések 61%-ánál növekedett minimum 10%-kal a népességszám, közel negyedüknél 20% felett, harmaduknál pedig 10% alatti népességnövekedést regisztráltak: a legkiemelkedőbb, 60% feletti arányban Délegyháza és Nagytarcsa népessége bővült.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az enyhébb, 10% alatti népességszám-változás vagy a lakosság számának mérséklődése összesen 31 települést érint, amelyek zömében az évek óta a legdrágább szektorok között számontartott északnyugati, valamint a tavalyi évben második legkeresettebb és emellett legalacsonyabb négyzetméterárú ingatlanokat kínáló délkeleti szektorban találhatóak. Az északnyugati szektorban például Pilisszentkereszten, Pilisvörösváron és Pilisszentivánon 5% alatt nőtt a lakosságszám, míg a délkeleti szektorban Maglód és Vecsés tartozik ebbe a kategóriába.

A települések helyi önazonosság védelme érdekében felmerült korlátozás komoly hatással lehet ugyan a fővárosi agglomeráció ingatlanpiacára, azonban szép számmal vannak még olyan lokációk, amelyek tárt karokkal várják az érdeklődőket.

Címkék:
otthon, ingatlan, Budapest, ksh, statisztika, agglomeráció, adatok, főváros,