Máris bődületes az Otthon Start hatása: rengeteg lakásvásárló járt pórul, súlyos pénzük bánja

Pénzcentrum2025. szeptember 2. 22:03

Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint jelentősen csökkent az eladók és vevők közötti alku mértéke a lakáspiacon 2025 augusztusára, ami szoros összefüggésben áll az Otthon Start Programhoz köthető keresletélénküléssel. Az elemzés közel 50 ezer, 2024–2025 között eladott lakás és ház adatait vizsgálta, ahol az eladók megadták a hirdetési árat.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az élénkülő kereslet miatt a vevők számára kevesebb engedményt kell adniuk az eladóknak. „Míg korábban a vevők diktálták a piacot, most az eladók pozíciója erősödött. Az árak azonban még nem nőttek jelentősen az elmúlt hónapokban” – mondta Balogh.

Az országos átlagos négyzetméterárak augusztus végére 1,4%-kal emelkedtek július elejéhez képest. A fővárosban a lakások és házak árai két hónap alatt 4,1%-kal nőttek, míg a megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken 1,9%-os volt az áremelkedés. A kisebb városokban és községekben az árnövekedés elenyésző volt: 0,9%, illetve 0,5%.

Az alkupozíció fővárosi lakásoknál az elmúlt egy évben 4%-ról 1,9%-ra csökkent, míg a házaknál 8,5%-ról 4,9%-ra mérséklődött. A vármegyeszékhelyeken és kisebb városokban hasonló tendencia figyelhető meg: a lakásoknál 5%-ról 4%-ra, a családi házaknál 6,7%-ról 5,3%-ra csökkent az átlagos engedmény.

Balogh szerint a legkeresettebb ingatlantípusok, például a panellakások, szintén jelentős alkucsökkenést mutatnak. A fővárosi lakótelepi panelek esetében az alku mértéke alig haladja meg az 1%-ot, míg egy évvel ezelőtt 3% volt. A vármegyeszékhelyeken és megyei jogú városokban található paneleknél 4%-ról 3,5%-ra csökkent az engedmény.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az adatok alapján az eladóknak most különösen érdemes piacra lépniük, míg a vevőknek gyorsnak és naprakésznek kell lenniük a legjobb ár-érték arányú ingatlanok megszerzéséhez.

Kutatás az Otthon Start hitelről

Az Otthon Start bevezetésével kapcsolatos fogyasztói attitűdöket és várakozásokat a Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérésben vizsgálja - kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek részt a kutatásban: a felmérés célja feltérképezni, kik terveznek hitelfelvételt, milyen feltételeket tartanak a legfontosabbnak, és hogyan alakítja a program a vásárlási döntéseket. 

Címkék:
átlagkereset, átlag, csökkenés, átlagfizetés,