Millióktól eshet el, aki most nem lép: heteken belül elfogyhat az ingyenpénz, nem biztos, hogy lesz még

Pénzcentrum2026. március 17. 20:05

Felgyorsult az Otthonfelújítási Program iránti érdeklődés, így a rendelkezésre álló keret a vártnál jóval hamarabb kimerülhet, írja a G7.

Túllépte a 70 milliárd forintot az energetikai Otthonfelújítási Programra beadott pályázatok összesített értéke a szakminisztérium friss adatai szerint, így a program kerete hamarosan kimerülhet.

A 2024 júliusában indult konstrukció kezdetben nem váltott ki kiugró érdeklődést, azonban a tavaly októberi módosítások után jelentősen felpörgött a pályázási kedv. Ennek következtében egy évvel a hivatalos határidő előtt közel kerültek a teljes keret eléréséhez.

Bár az uniós forrásokból összesen 108 milliárd forint áll rendelkezésre, az keretösszege 73 milliárd forint, amelyből 67 milliárd jut vidéki, 6 milliárd pedig fővárosi pályázókra. 

Az adatok szerint tavaly októberig 8400 igénylés érkezett, összesen 47 milliárd forint értékben. Azóta viszont mindössze 4,5 hónap alatt további legalább 23 milliárd forintra nyújtottak be pályázatokat. Míg a program első 15 hónapjában havi átlagban 3,1 milliárd forintnyi igény érkezett, az elmúlt hónapokban ez az összeg már 5,1 milliárdra nőtt.

Ha ez az ütem fennmarad, akkor a teljes, 73 milliárd forintos keret akár egy hónapon belül is kimerülhet, jóval a 2027 márciusi határidő előtt.

A kereslet növekedésének egyik fő oka a feltételek enyhítése és az igényelhető összeg növelése. Korábban legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás és 3 millió forint kamatmentes hitel volt elérhető egymillió forintos önerő mellett, októbertől azonban ez 5 millió forint támogatásra és 5 millió forint hitelre nőtt, miközben az önerő 500 ezer forintra csökkent.

Eddig 6400 nyertes pályázó kapott összesen 30 milliárd forintot, ami alapján az egy pályázatra jutó átlagos támogatás 4,69 millió forint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A program feltétele, hogy a beruházások legalább 30 százalékos primerenergia-megtakarítást eredményezzenek, ami a gyakorlatban jelentős rezsicsökkenést jelenthet, és akár a felvett hitel törlesztését is megkönnyítheti.

A támogatás 2007 előtt épült családi házak korszerűsítésére használható fel, többek között nyílászárócserére, szigetelésre, valamint a fűtési és melegvíz-rendszerek modernizálására.

Magyarországon mintegy 2,5 millió családi ház található, amelyek közül legalább a fele felújításra szorul, a potenciális pályázói kör pedig körülbelül 1,5 millió ingatlanra tehető. A program eredetileg nagyjából 20 ezer ház felújítását célozta, de a feltételek módosítása miatt a végső szám ennél alacsonyabb lehet.

A szakértők szerint a program jelenlegi formájában inkább egyfajta tesztnek tekinthető, és hosszabb távon indokolt lenne a kiterjesztése, mivel a háztartások többsége önerőből nem tud jelentős energetikai korszerűsítést végrehajtani, miközben a tömeges felújítás országos szinten is jelentősen csökkenthetné az energiafelhasználást.

Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el

Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmondd, Te mit gondolsz a hűségkártya-programokról.

Címkék:
otthon, pályázat, támogatás, lakásfelújítás, rezsicsökkentés, családi ház, energiahatékonyság, energetikai korszerűsítés, otthonfelújítás, támogatott hitelek,