Pénzcentrum • 2025. július 7. 17:23
A Vörös Ördögök a célegyenesben járnak az edzőközpont felújításával, és a játékosok hamarosan birtokba is vehetik azt a felkészülés megkezdésekor.
Július 19-én játssza első felkészülési mérkőzését a tavaly csalódást keltően szereplő Manchester United - ezt írja a klub hivatalos honlapja, és friss képekkel is szolgáltak az edzőpályáról.
Carringtonban éppen most fejeződik be a másfél éve megkezdett felújítási projekt, ami egész pontosan 50 millió fontba került. A klub ígérete szerint a felújítás végével igazán világszínvonalú pályákkal és felszerelésekkel találkozhatnak majd a játékosok, ami a remények szerint segíti őket, hogy a tavalyi szörnyű szezont hamar elfelejtessék a szurkolókkal.
A United csak a 15. helyen végzett a Premier League-ben, és a kupából is hamar kiesett - a szezont megmenthették volna az Európa-liga megnyerésével, a döntőben azonban kikaptak a Tottenhamtől.
A United július 19-én a Premier League-be több év után visszajutott Leeds Uniteddel játszik felkészülési meccset Stockholmban, vagyis a játékosok várhatóan hamarosan elkezdenek megérkezni a carringtoni edzőközpontba, hogy összekovácsolódjanak és felvegyék a ritmust. A bajnokságot majd augusztus 17-én kezdik a tavalyi ezüstérmes Arsenal ellen, az Old Traffordon.