Pénzcentrum • 2025. július 29. 16:44
Knézy Jenőt a volt sportigazgató jelentette fel, miután szerinte emberi méltóságát megsértette és szakmai felkészültségét is megkérdőjelezte. Belső vizsgálat azonban biztos nem lesz a riporter ellen.
Nem indít belső vizsgálatot az MTVA Knézy Jenő ellen, akit Horváth Csenger, a Diósgyőr korábbi sportigazgatója panaszolt be - erről a Blikk ír. Horváth szerint a kommentátor pénteken, a diósgyőriek újpesti vendégjátékának közvetítése alatt tett rá becsmérlő megjegyzéseket.
Knézy a közvetítés során "nullkilométeres sportigazgatónak" nevezte Horváth Csengert, akit mindössze egy szezon után nyáron bocsátott el a miskolci klub. A riporter azt is megjegyezte, hogy Horváth "inkább botrányairól volt híres, hírhedt", utalva ezzel arra, hogy a volt sportigazgató decemberben egy miskolci szórakozóhelyen keveredett botrányba.
KATTINTS a magyar bajnokság eredményeiért, tabellájáért; itt a Sportonline!
Horváth Csenger jelezte, hogy jogi elégtételt követel az ügy miatt, Knézy bocsánatkérésére azonban nem tart igényt. Azt is mondta, hogy azt az összeget, amit esetleg később sérelemdíjként megkap, azt egy családon belüli erőszak elleni civil szervezetnek tervezi felajánlani.