Pénzcentrum • 2025. augusztus 28. 10:52
A United már a második körben kipottyant a Ligakupából, és ezzel tovább szorult a hurok a vezetőedző nyaka körül.
Bár le tudta dolgozni két gólos hátrányát a negyedik osztályban szereplő Grimsby Town ellen a Manchester United, végül egy maratoni büntetőpárbajban mégis alulmaradt, így kiesett a Ligakupából.
A büntetőpárbajban Turi Géza Dávid, a nyáron a feröeri Vikingurtól érkező magyar (és volt feröeri válogatott) játékos is részt vállalt azzal, hogy belőtte a maga tizenegyesét. A meccs után Rubén Amorim azt mondta: a játékosai neki küldtek üzenetet azzal, hogy nem reagáltak a kért szerkezetváltoztatásra, így történhetett meg, hogy a United már az első félidőben két góllal égett. A meccs összefoglalóját itt nézheted meg:
KATTINTS a friss eredményekért, hírekért a Pénzcentrum sportoldalára, a Sportonlinera!
Turi Géza Dávid egyébként már nem az első családjában, aki tagja volt egy Manchester Unitedet legyőző csapatnak. Édesapja, Turi Géza még 2002-ben tagja volt annak a zalaegerszegi csapatnak, amely a BL-selejtezőben legyűrte Budapesten az akkor még Beckhammel, Giggs-szel és Van Nistelrooy-jal felálló Vörös Ördögöket. Erről nemrég írtunk is egy visszaemlékezést, olvasd el újra: