Pénzcentrum • 2025. augusztus 29. 13:35
Legendás skót csapattal, Premier League-ben szereplő klubbal és Szoboszlai Dominik volt csapatával is megmérkőzik a Fradi a második számű európai kupasorozatban.
Szeptemberben megkezdi története ötödik EL-főtáblás szereplését a magyar bajnoki címvédő Ferencváros, ma kora délután kiderült, hogy kiket kapnak ellenfélnek.
A Fradinak négy hazai és négy idegenbeli mérkőzést kell játszania a két éve bevezetett ligarendszerben, a továbbjutáshoz pedig az kellene, hogy a a nyolc lejátszott alapszakaszmeccs után legalább a 24. helyen álljanak a zöld-fehérek. Ha az első nyolc között sikerülne zárni az őszt, akkor a Fradi rögtön a legjobb 16 között folytathatja, ellenesetben februárban még egy kör vár rájuk a nyolcaddöntőbe jutásért.
Az Európa-liga meccseiért, párosításokért és eredményekért kattints a Sportonlinera!
A Fradi ellenfelei a következők (zárójelben a csapat országa, illetve hogy hazai vagy idegenbeli meccs):
Glasgow Rangers (skót, H)
Red Bull Salzburg (osztrák, I)
Viktoria Plzen (cseh, H)
Fenerbahce (török, I)
Ludogorec (bolgár, H)
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Notthingham Forest (angol, I)
Panathinaikosz (görög, H)
Genk (belga, I)
A csoportkör szeptember 24-én rajtol, a további játéknapok: október 2. és 23., november 6. és 27., december 11., valamint január 22. és 29. A mérkőzéseket csütörtökönként három idősávban - 16.30, 18.45, 21.00 - rendezik, kivéve az utolsó játéknapon, amikor minden összecsapás 21.00-kor kezdődik. A pontos meccsidőpontokat az UEFA később készíti el és hozzá nyilvánosságra.
címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA